(+36) 77/ 491-101 | (+36) 30/9382-610 newplast@newplast.hu
Lebomló emblémázott reklámtáska

Lebomló emblémázott reklámtáska

Reklámkampányok keretében, márkaépítésben vagy kisebb akciókhoz is fontos reklámhordozók lehetnek a reklámtáskák. Ezért nem mondunk újdonságot azzal a kijelentéssel, hogy a jó minőségű és színvonalas kialakítású reklámtáskák komoly marketingértékkel bírnak, amire a szakemberek is régen rájöttek. Egy kreatív módon megalkotott táska szinte bárhova eljuthat és a használójának köszönhetően többnyire „mozgásban van” és ezért akár sok ezer ember is láthatja a közterületeken az általa közvetített üzenetet. Egy jól megvalósított reklámtáska ötlet hathatós támogatást adhat egy terméknek, de növelheti a cég presztízsét is. Nem könnyű kialakítani a megfelelő marketing koncepciót, hiszen egy reklámtáska bekerülési költsége nagyon tág határok között mozoghat. Gyakori eset – főként napjainkban – hogy a gazdaságosság oltárán részben vagy teljesen feláldozzák a marketing szempontokat.

Nem szükséges ahhoz marketingszakembernek lenni, hogy az utcákat járva vagy éppen tömegközlekedési eszközön utazva felfedezzük az igazán jól eltalált és a – nevezzük úgy – kevésbé hatékony reklámtáska üzeneteket. Kis gondolkodással szinte mind a kettőre tudunk példát mondani.

Egy dolgot mindenképpen figyelembe kell venni azoknak, akik a marketing koncepciójukban a reklámtáskákra is építenek. Mégpedig azt, hogy, hogy a reklámtáska nagyon hatékony reklámeszköz lehet, ha kreatívan használják. Ellenkező esetben visszafelé is elsülhet a dolog és akár még negatívan is befolyásolhatja egy rosszul megválasztott üzenet a reklámozóról kialakult képet. Ezért érdemes még a megvalósítás előtt kikérni egy olyan arculattervező cég véleményét, amelyik nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen.

Transpack

Scroll Up